Az a tipikus ne ítélj elsőre jelenet rendeződött le.
Mikor először megpillantottam az akkor még hosszú szőke hajú, full rózsaszínbe öltözött cica lányt, hatalmas magas sarkú cipőin illegni a tipikus alkaron hordott táskával, valóban vegyes érzéseket váltott ki belőlem.
Aztán ahogy telt múlt az idő, a második félév kezdetével valahogy egymásmellé keveredtünk és padtársak lettünk. Talán a sors keze volt ebben a találkozásban. Mert egyik reggel nagyon zaklatottan mentem az első órámra. Senkit és semmit nem voltam hajlandó tudomásul venni, csupán az agyam-kapcsoltam ki és hagytam a tátongó űrt szétáradni elmémben. Megviselt az újabb kellemetlen esemény előző nap, ez volt az eddigi legdurvább és legijesztőbb, leg embert megpróbálgatóbb.
Akkor nap határoztam el, hogy ez nem mehet így tovább, itt mindenképp lépni kell, mert ha tűrünk és tűrünk, az jóra semmiképp nem vezet. Az pedig főleg nem, hogy magamba fojtom minden érzésemet, bánatomat. Addig, addig kínzott a feszültség, hogy majdnem robbantam, s mielőtt ez bekövetkezett volna kirohantam a mosdóba és zokogásba törtem ki.
A legrosszabb pillanatomban és legmerészebb álmomban sem gondoltam volna, hogy Liz lesz az az ember, aki utánam jön. De valamiért ott és akkor ő úgy érezte mellettem a helye. S megtörtént az, aminek már rég meg kellett volna, megtörtem és mindent elmondtam neki elejétől egészen a mostani állapotig. Hatalmas kő esett le szívemről, átjárt a megkönnyebbülés és egyben a kétségbeesés is, mert mi lesz, ha tovább adja másoknak, ha kitudódik a féltett Titok?!
Túl sokat nem gondolkodtam rajta, mert, ahogy új barátnőm karjaiba szorosan ölelt át, megnyugtatott bizalma iránt és megígérte ettől a perctől bármiben számíthatok rá.
– El sem tudom képzelni Jess, hogyan bírjátok ezeket a megpróbáltatásokat!
– Tudod Liz sokszor már én sem tudom, folyton azt kérdezem magamtól mivel érdemeltem ki ezt az életet? Mit vétettem a sorsnak, hogy így ellenem fordult? Van e kiút?
– Ne aggódj! Ki találjuk a lehető legjobb megoldást és véget vetünk ennek a szörnyűségnek.
Ez a párbeszéd erősített meg abban, hogy bízhatom benne. Ami a következményeket illeti, az incidens után beköltöztem a koliba és ott folytattam a mindennapjaimat tovább.
Most az utolsó félév előtti nyáron sikerült munkába állnom és albérletet bérelni.
Barátságunk alatt Liz hatalmas átalakuláson ment keresztül. Meglátta és elkezdte értékelni az őt körülvevő világot, az embereket és első sorban szeretett családját. A változás kihatott külsejére is, hosszú szőke póthaját elhagyta, a sajátját visszafestette természetes világosbarnára. S bár a rózsaszínt nem száműzte örökre ruhatárából, de mindenképp ritkította az ilyen színű darabokat.
A következő részben egy varázslatosan csodálatos helyre látogatnak el a lányok. Ha kíváncsi vagy mi történik majd térj vissza jövőhéten.
Addig is kövesd FACEBOOK oldalunkat és lény részese a csapatnak. 🙂
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: