Elmeséltem neki is a hódolómat s legnagyobb meglepetésemre egy arcizma sem rándult.
– Tudtam! – szakított félbe
– De hát micsodát? – arckifejezése egyszerre volt kérkedő és amolyan kielégült.
– Figyelj Jess, van az a srác az irodában, Joshnak hívják azt hiszem. Már egy ideje figyelem, mert valljuk be egy fél Isten – kuncog magában – szóval észrevettem, hogy bármikor ha ott vagy szinte meg fagy körülötte a levegő, magabiztossága alább hagy és szeme olyan szépen kezd ragyogni, mint az Esthajnalcsillag. Biztos vagyok benne, hogy ő a te titkos hódolód.
– Menj már Liza. – förmedek rá még magam sem tudom miért – Ugyan hogy lenne Josh, hisz még sosem beszéltünk két mondatnál többet, az is kb. arról szólt milyen kint az időjárás. Badarság! – legyintek egyet
– Pedig biztosra vélem venni, hogy ő az. Ahogy a levélben fogalmazott azt sugallja, hogy naponta lát bár túl sok időt nem mer a társaságodban tölteni.
– Nem tudom és nem is érdekel. Majd ha annyira akar engem felfedi magát és nyílt lapokkal játszik. – zártam rövidre az amúgy már hosszasra nyúlt témát.
Kényelmetlen számomra erről beszélni és egyébként is jól vagyok én így egyedül nincs most szükségem arra, hogy igazodjak valaki hóbortjaihoz, eltűrjem a hülyeségeit.
Már épp elfelejteni készültem ezt az egészet, mikor két hét elteltével a felém kissé félelemmel és bizonytalansággal forduló Josh egy csokor rózsával a kezében állított oda íróasztalomhoz.
– Jó Reggelt Joshua! – köszöntem rá magabiztosan mert már egy ideje úgy is figyelem.
– Ööö.. Neked is, ezt a csokrot épp az imént hozta valaki a te számodra és a portán kérték, hogy adjam át.
– Köszönöm szépen!
– Igazán nincs mit! – ezzel úgy elviharzott mintha itt sem lett volna.
A munkaidő szélsebesen telt és időm sem volt Liznek elmesélni a történetet, gondoltam majd ebédidőben tudatom az újabb fejleményekről.
El is érkezett a dél s mindenki helyet foglalt a konyhában kialakított étkezőben. Szeretem ezeket a csoportos evészeteket, mert kicsit össze hozza a csapatot és jobb híján csak itt tudunk normális emberi témákról beszélgetni.
– Héé Jess! – fordult hozzám Szilvia
– Tessék?
– Mi van Josh és közted? – tette fel a kérdést az örökké kíváncsi lány
– Ezt hogy érted? – kérdeztem zavarodottan, hiszen teljesen alaptalannak véltem a kérdést.
– Láttam reggel amint egy csokor vörös rózsával jön dolgozni aztán pedig ahogy a folyosón sétáltam bekukkantottam az irodádba és ott virított az íróasztalodon.
– Ja, hogy erre gondolsz azt a portán adta le valaki nekem címezve és Josh csak továbbította. Legalábbis nekem ezt mondta.
– Á-á ilyen jelenet biztosan nem játszódott le, hisz én is ott voltam reggel mikor érkezett a lovagod. – neveti el magát.
Egy darabig ezt észre sem vettem hiszen Lizt kerestem egész idő alatt tekintetemmel de sehol sem találtam és ez aggasztott, mert nem szólt, hogy nem jönne ma dolgozni.
– Nem tudod véletlenül merre lehet Liz? – fordultam jobbomra ahol épp Josh ült.
– Azt hiszem épp élete első tárgyalását bonyolítja. – válaszolta készségesen hangjában némi izgatottságot véltem felfedezni.
– Komolyan? Erről nem is szólt nekem a kis bestia! – viccelődtem
– Igazából ő maga is csak reggel tudta meg, hogy mi vár rá és gondolom gőzerővel erre készült ezért nem tudott téged értesíteni. – adta tudtomra Josh ugyanis ők egy irodában vannak.
– Valóban igazad van. Köszönöm a tájékoztatást!
S mintha valami megfordult volna, a srác aki reggel még remegő hanggal próbált velem kommunikálni gyengéd és tudatos, bár kissé még visszahúzódó beszélgetést kezdeményezett az ebéd további részében.
A munkaidő leteltével Liz is megmutatta végre magát s büszkén megélte milyen volt élete első tárgyalás ahol ráadásul sikeresen megszerzett egy újabb ügyfelet a cég részére.
Én is elmeséltem neki mi történt a mai nap aztán mindketten haza indultunk.
Hamarosan mindenre fény derül. Addig is kövesd FACEBOOK oldalunkat és lény részese a csapatnak.
