Ahogy égett a cigaretta úgy szállt tova remegésem egészen addig míg meg nem pillantottam anyát az úton, amint nekem kiabál és integet felém. Kicsit újra félelembe estem de hangja szerencsére vidám és élettel teli volt. Épp dolgozni indult s ahogy erre járt gondolta felköszön.
Felinvitáltam.
– Szia anya!
– Szia kicsim! – megölelt s erősen magához szorított.
– Olyan rég láttalak már, nagyon jól nézel ki! – dicsértem
– Köszönöm! De látom neked sincs okod panaszra remekül festesz.
– Köszi Anya de ne túlozz, egyébként is volt kitől örökölnöm. – rákacsintottam
– Megkínálhatlak valamivel? – ajánlottam fel mert tudtam, hogy egy finom kávénak és croissantnak ő sem tud ellenállni.
Miközben előkészítettem az asztalt a reggelihez alaposan szétnézett a lakásban mert még csak egyszer járt itt akkor is gyorsan távozott.
Reggeli közben nem tudtam leplezni nyugtalanságomat s elmeséltem neki az imént történteket.
– Figyelj rám kislányom! Tudom, hogy elrontottam annak idején a kettőnk kapcsolatát és azt is, hogy apád milyen hatással volt eddigi életedre. De arra bíztatlak próbálj meg hinni az emberekben keresd bennük a jót és zárd ki a rosszat, mert ha örökké csak azt keresed egyedül maradsz, ami biztosan fájdalmas lesz idősebb korodra. Ereszd el a kellemetlen emlékeket és most koncentrálj erre az udvarlódra biztosan megfontolt ember, hiszen nem támadt le elsőre hanem szívhez szólóan üzent, levélben ami a mai világban valljuk be ritka.
– Igazad lehet! Csak tudod a depresszió ilyenkor újra rám akar törni s újra élem az otthon elszenvedett sérüléseket ezért is a cigaretta még mielőtt kérdeznéd. – nézek rá megbánóan.
– Ne haragudj Jessica de nekem most mennem kell, különben elkésem, de ígérem munka után beszélünk addig is pihenj és relaxálj, ahogy tanultad. Minden rendben lesz én melletted állok.
– Köszönöm Anya! – elköszönésképp most én szorítom magamhoz hosszan s szívom magamba illatát melyet úgy érzem újabb hetekre kell elraktároznom.
– Szeretlek kicsim!
– Én is szeretlek!
Ezzel kiment a lakásból és még egyet intett ahogy vissza mentem az erkélyre. A látogatás alkalmával felébredt bennem újra a gyermeki vágy, az anyai törődés hiánya és a remény lángja, hogy talán most majd közelebb kerülhetek hozzá.
Elérkezett végre a délután és Liz is beugrott hozzám hiszen fogalma nem volt róla miért maradtam itthon.
– Ugye nincs komoly bajod?– rontott be az ajtón.
– Nyugi barátnőm semmi csak újra beköltözött hozzám a pánik és depresszió de szerencsére itt járt anya és sikerült megnyugtatnia.
– Micsodaaa?? Itt járt anyukád??
– Igen de erről majd később..
Elmesélten neki is a hódolómat s legnagyobb meglepetésemre egy arcizma sem rándult.
– Tudtam! – szakított félbe..
Hogy mi az amit Elizabeth már egy ideje tudott de legalábbis sejtett az a következő részből kiderül tartsatok akkor is velem.
Addig is kövesd FACEBOOK oldalunkat és lény részese a csapatnak.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: