Az én Titkom,mely felemészt és belülről éget

Bajra, bajt…

Valamiért a szívem mintha ki akarna szakadni a mellkasomból. Egy érzés, ami kínozva gyötör ezen a kellemesnek sem mondható nedves nyári estén. Csak ordítanám, míg a torkomon kifér, hogy ezt én nem így akartam! Félek! Semmi sem alakul, úgy ahogy kellene az elmúlt időszakban, ami érzelmileg hihetetlen módon húz és épít lefelé. Attól tartok nincs, aki mellettem álljon és megértse a helyzetem. Nehéz így napról napra tengődni, bízva a csodában.

Nézd a szívem, hogy ver itt a legbelül! Már rég nem, úgy ahogy ezelőtt. Én sem vagyok az, aki voltam, változtam, magával rántott a bú és elkeseredettség. Szinte kontrollálhatatlannak érzem idegileg magam. Hirtelen tud rám törni keserűség, vagy épp egy piciny boldogság.

Teljesen hatalmába kerített az elmúlt két nap eseménye. Magam sem tudom hogyan voltam képes túlélni azt, amit csak kevesen bírtak volna ki. Hosszú idő után újra gyomorideggel távoztam lakásom ajtaján át s meg sem álltam szüleim házáig. Anyu hangja olyannyira volt kétségbeesett, mint még ezelőtt talán soha. A fél órás busz úton végig remegve kapaszkodtam az egyik ülésbe s a külvilágot észre sem véve folyamatosan csak az járt a fejemben mi történhetett. A percek óráknak tűntek és természetesen az összes piros lámpát ki kellett fognunk, és ha ez nem lett volna elég minden megállóban volt fel illetve leszálló. Egy egész örökké valóságnak tűnt mire a szülői ház előtti megállóhoz értem és leszálltam a buszról. Kívülről semmi jelét nem láttam annak, amit a telefonban hallottam. Látszólag minden rendben volt. Ahogy bementem az ajtón még mindig semmi gyanús dolgon nem akadt meg a szemem, de szívem minden egyes megtett lépéssel egyre hevesebben vert s mikor már az ájulás közeli állapotba kerültem megpillantottam anyát, amint a hátsókertben fekszik eszméletét vesztve. Azon nyomban tárcsáztam a mentők számát, akik 20 percen belül meg is érkeztek. Közben ellenőriztem egyáltalán él e még drága szülőm és stabil oldalfekvésbe helyeztem. A mentősök elvégezték az ilyenkor szükséges vizsgálatokat s bekötöttek egy infúziót neki. Mivel fogalmam sem volt mi történhetett, kénytelenek voltunk várni, míg anya visszanyeri eszméletét. A kórházban aztán felvették az adatait és elvitték kivizsgálásokra. Több órába is beletelt mire valamiféle eredményt hallhattam az állapotával kapcsolatban. Kiderült, hogy agyrázkódása van, amit nagy valószínűséggel a létráról való lezuhanás okozott. Kezelőorvosa elmondta, hogy pár napig mindenképp bent kell maradnia. Megköszöntem az információkat és hazarohantam némi ruháért, pizsamáért és tisztálkodó eszközért. Útközben betelefonáltam a munkahelyemre, hogy kérjek néhány nap szabadságot, mert anyut ápolnom kell.

Ahogy újra a házukhoz értem láttam, hogy apu is hazaért a munkából. Félve haladtam az ajtó felé. Nagyon rég volt már mikor mi találkoztunk és beszéltünk egymással. Idegesen vont kérdőre merre van a felesége. Elmeséltem mi történt és mintha némi aggodalmat véltem volna felfedezni szemében, de nem voltam biztos annak őszinteségében. Elmondtam, melyik kórházba vitték s kértem ne menjen be hozzá, de ha mindenképp ragaszkodik a látogatáshoz viselkedjen és kontrollálja magát. Megígérte, hogy így fog tenni bár tudtam az ő szavára nincs mit adni. Nem volt mit tenni összeszedtem a szükséges holmikat és mindketten beautóztunk anyához. A kórterembe beérve még mindig eszméletlen állapotban találtuk.

 

Ha kíváncsi vagy hogyan alakul Jessica édesanyjának állapota térj vissza a jövőhéten, addig is csatlakozz  hozzánk FACEBOOK oldalunkon.

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!